EnterPrize pályázat: 9 milliós összdíjazás a KKV-knak

Igen, nyertünk! Hurrá!
EnterPrize pályázat: 9 milliós összdíjazás a KKV-knak
- szeptember 14.
A Generali csoport 2021-ben EnterPrize néven átfogó, nemzetközi vállalkozásfejlesztő és szemléletformáló, fenntarthatósági programot hirdetett meg a KKV-k támogatására. A program célja, hogy pályázati úton elnyerhető díjakkal hozzájáruljon a cégek fejlesztéséhez, hogy működésük eredményesebb legyen, és megvalósíthassanak olyan projekteket, amelyek hozzájárulnak a fenntarthatóbb működésükhöz. A programhoz a hazai Generali is csatlakozott és a fenntarthatósági pályázatot a munkavállalói jólét, környezetvédelem és a mikroközösségek iránti felelősségvállalás témakörében írta ki, melyre összesen 81 magyar vállalkozás jelentkezett. A győzteseket szakértő zsűri választotta ki.
A LADÓ-REC, A SOFA DRESS, ÉS A VIRGIN OIL PRESS 3-3 MILLIÓ FORINTOT NYERT PROGRAMJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA.
Generali EnterPrize pályázat a KKV-kért
A KKV-k hazai és európai uniós szinten is a gazdaság hajtóerejének számítanak, éppen ezért fontos, hogy a szektor gyorsan átlendüljön a pandémia által okozott gazdasági nehézségeken. Ennek elősegítésére 2022-ben is elindul a Generali EnterPrize pályázata, amelyre a fenntarthatóság iránt elkötelezett, minimum 5, maximum 250 fős vállalkozások jelentkezését várjuk 2022.május 9-ig.
Ha a te mikro, vagy kis- és középvállalkozásod is elkötelezett a fenntarthatóság iránt, nézd meg az EnterPrize programját, és nyújtsd be a pályázatod egy már folyamatban lévő projekt befejezésére, vagy egy új ötlet megvalósítására!
Pályázat fenntarthatósági projektekre
Az EnterPrize program keretében a Generali Biztosító fenntarthatósági pályázata idén is a
- munkavállalói jólét,
- környezetvédelem, és a
- mikroközösségek iránti felelősségvállalás kategóriákban került meghirdetésre.
A pályázat szakmai együttműködő partnerei Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezet igazgatója és Kamasz Melinda, a Növekedés.hu gazdasági hírportál főszerkesztője, akik ahogy idén is, úgy 2021-ben is a Generali Biztosító szakértőivel közösen választották ki kategóriánként a nyertes cégeket az akkor beérkező 81 pályázat közül.
Munkavállalói jólét kategória: Ladó-Rec Kft.
Munkavállalói jólét kategóriában a Ladó-Rec Kft. (www.ladorec.hu) pályázatát ítélték a legjobbnak. A 2002-ben alapított vállalkozás Magyarország egész területén foglalkozik nem veszélyes papír, műanyag, nem veszélyes elektronikai hulladék, kizárólag hulladékká vált bútor hulladék nagykereskedelmével, valamint bizalmas iratok biztonságos megsemmisítésével.
Díjnyertes programjuk a kollégák szakmai fejlesztését, a rekreációjuk támogatását, illetve a csapatépítést célozza. Az elnyert támogatásból komplex munkatársi szűrővizsgálatot, spoteszközök beszerzését, szakmai kirándulást, vezetőképző programot, valamint egy családi nap megszervezését valósították meg.
Környezetvédelem kategória: Sofa Dress Kft.
A Sofa Dress Kft. (nrdogs.hu) a környezetvédelem témakörében benyújtott pályázatával nyert. A fenntarthatóság jegyében 2021-ben vezette be a cég új termékét,
A PET PALACKOKBÓL ÉS ÉPÍTÉSI HULLADÉK ÚJRAHASZNOSÍTÁSÁVAL KÉSZÜLŐ DESIGN KUTYAFEKHELYEIT.
A Generali EnterPrize pályázatának támogatásával a kézi töltést már gép végzi majd, ezáltal nő a gyártási kapacitás, csökken a termékek ára, és még több fogyasztó számára válik elérhetővé ez a zöld megoldás.
Mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás: Virgin Oil Press Kft.
A mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás kategóriában pedig a Grapoila márkanéven (www.grapoilashop.hu) hidegen sajtolt, “zero waste” szőlőmagolajat előállító Virgin Oil Press Kft. zsebelte be a díjat. Az elnyert támogatásból
EGY KÖZÖSSÉGI KERTÉSZETI MINTAPROGRAMOT VALÓSÍTANAK MEG
Budapesten a XXII. kerületi telephelyükön. Bárki csatlakozhat hozzájuk (pl. kiskerttulajdonosok, balkonon kertészkedők, közösségi kertek, kosárközösségek, környéken lakók, érdeklődők, iskolák stb.) és a szó nemes értelmében profitálhat belőlük: az érdeklődők elméleti és gyakorlati ismeretanyagot sajátíthatnak el, valamint etikus elvek mentén nevelt palántákat vásárolhatnak.
A Grapoila gyártója a legfenntarthatóbb vállalkozások között
A három vállalkozás egyenként 3 millió Forintot nyert programja megvalósítására az Generali EnterPrize pályázat keretében.
A Generali EnterPrize küldetése
“A mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározó szerepet játszanak Európa gazdasági fejlődésében. 2021-ben, a Generali 190 éves jubileumi évében, élethosszig tartó partnerként a gazdasági kilábalást, a megújulást, a fenntarthatóság kultúráját kívánjuk erősíteni a KKV szektorban. A Generali EnterPrize pályázat elsődleges küldetése tehát az anyagi támogatáson túl, hogyfelhívjuk a szektor szereplőinek figyelmét azokra a témákra,
AMELYEKBEN ELKERÜLHETETLEN, HOGY EGY SIKERES VÁLLALKOZÁS LÉPÉSEKET TEGYEN.
Így a munkavállalói jólét, a környezetvédelem, illetve a mikrokörnyezetek iránti felelősségvállalás terén választottunk egy-egy győztes pályázót. Hiszem, hogy ezek a projektek példaként szolgálnak mások számára is. Több mint 80 cég küldte be hozzánk pályázati anyagát, és örömmel tapasztaltuk, hogy
A NYERTESEK MELLETT IS SZÁMOS IZGALMAS KEZDEMÉNYEZÉSSEL TALÁLKOZTUNK.
Mi, a Generalinál elkötelezettek vagyunk nemcsak saját működésünk és kultúránk alakításában, de a környezetünk formálásában is annak érdekében, hogy a jövőnkről szóló döntéseinkben a fenntarthatóság kiemelt szemponttá váljon” – emelte ki Erdős Mihály, a Generali Biztosító vezérigazgatója.